![[info]](http://l-stat.livejournal.com/img/userinfo.gif){kind=small}
Ha behunyom a szemedet, álmot látsz, vágyaidat, szükségleteidet, mindent, és mindnekit, aki fontos neked. Fájdalmas, vagy szivetmelengető, csúnyácska, vagy gyönyörű, a tied.
Ha én behunyom a szememet, titeket látlak. Nem mindenkit persze, csak egyikőtöket, de mindig csak titeket... A helyszín lényegtelen, néha egy üres szobában, néha az egyik kedvenc helyünkön, néha csak úgy lebegünk az üres térben, de a szituáció mindig ugyanaz...Állunk, én hozzád lépek, magamhoz ölellek, és azt mondom. "Szeretlek"
Nem történik semmi más, csak magamhoz szorítalak. Ha nagyon koncentrálok behunyt szemmel, még érzem is a lélegzetvételeidet, ahogy a kezeid átölelnek, melegen és biztonságban tartanak...Érzem, ahogy testünk egymáshoz feszül, ahogy fejedet vállamra hajtod, ahogy hajad csiklandozza nyakamat...
Ettől az egyszerű mozdulattól olyan boldognak és nyugodtnak érzem magamat... Úgy érzem ilyenkor, mintha egy hatalmas fényes gömb akarna kitörni belőlem, a mellkasomból, a szívemből, hogy hozzád szálljon, melletted legyen. Egyszerre tudnék sírni és mosolyogni, csókolni és olyan szavakat mormolni a füledbe, amitől egy remegő lábú babának érzem magamat, a ki teljesen kiürült... Mert józanabb és külső énem sajnos gátlásos picit és fülig pirul sokszor... Annyiszor visszafog, mikor az életben ott vagy velem, vagy hallak a fülemben, vagy beszélgetek veled a klaviatúrán keresztül... Soha sem tudom eléggé kifejezni, érzékeltetni azt, hogy mennyire is szeretlek és szükségem van rád.
Csak behunyt szemmel tudok gátlástalanul, szenvedélyesen szeretni, átadni magamat, a "fénylő aranygömbömet" neked.(és persze itt most sírdogálva, cseszettül magányosan...)
Azt kívánom, bárcsak itt lennél most...
Most talán sikerülne valóra váltanom a behunyt szemem mögötti világot, áthozni ide a valóságba, hogy ne fájjon ennyire az, hogy gyáva vagyok és félek, rettegek attól minden egyes pillanatban, hogy elveszítelek, és hogyha kinyitom a szememet, azt látom, hogy elfordulsz tőlem és egy leszek a sok közül, akik téged körbevesznek. Különleges akarok lenni, akit magadban őrzöl... Azt szeretném, ha rám gondolsz, mosolyogj, úgy ahogy én is mosolygok mindig...
Bárcsak itt lennél most átölelnél...Segíts kérlek kimondani, érezni....
Ha behunyom a szemet az álmomat látom, a vágyaimat, a szükségleteimet. Téged, és azt, hogy szeretlek, és viszontszeretsz.
...De kinyithatom a szememet?
Ha én behunyom a szememet, titeket látlak. Nem mindenkit persze, csak egyikőtöket, de mindig csak titeket... A helyszín lényegtelen, néha egy üres szobában, néha az egyik kedvenc helyünkön, néha csak úgy lebegünk az üres térben, de a szituáció mindig ugyanaz...Állunk, én hozzád lépek, magamhoz ölellek, és azt mondom. "Szeretlek"
Nem történik semmi más, csak magamhoz szorítalak. Ha nagyon koncentrálok behunyt szemmel, még érzem is a lélegzetvételeidet, ahogy a kezeid átölelnek, melegen és biztonságban tartanak...Érzem, ahogy testünk egymáshoz feszül, ahogy fejedet vállamra hajtod, ahogy hajad csiklandozza nyakamat...
Ettől az egyszerű mozdulattól olyan boldognak és nyugodtnak érzem magamat... Úgy érzem ilyenkor, mintha egy hatalmas fényes gömb akarna kitörni belőlem, a mellkasomból, a szívemből, hogy hozzád szálljon, melletted legyen. Egyszerre tudnék sírni és mosolyogni, csókolni és olyan szavakat mormolni a füledbe, amitől egy remegő lábú babának érzem magamat, a ki teljesen kiürült... Mert józanabb és külső énem sajnos gátlásos picit és fülig pirul sokszor... Annyiszor visszafog, mikor az életben ott vagy velem, vagy hallak a fülemben, vagy beszélgetek veled a klaviatúrán keresztül... Soha sem tudom eléggé kifejezni, érzékeltetni azt, hogy mennyire is szeretlek és szükségem van rád.
Csak behunyt szemmel tudok gátlástalanul, szenvedélyesen szeretni, átadni magamat, a "fénylő aranygömbömet" neked.
Azt kívánom, bárcsak itt lennél most...
Most talán sikerülne valóra váltanom a behunyt szemem mögötti világot, áthozni ide a valóságba, hogy ne fájjon ennyire az, hogy gyáva vagyok és félek, rettegek attól minden egyes pillanatban, hogy elveszítelek, és hogyha kinyitom a szememet, azt látom, hogy elfordulsz tőlem és egy leszek a sok közül, akik téged körbevesznek. Különleges akarok lenni, akit magadban őrzöl... Azt szeretném, ha rám gondolsz, mosolyogj, úgy ahogy én is mosolygok mindig...
Bárcsak itt lennél most átölelnél...Segíts kérlek kimondani, érezni....
Ha behunyom a szemet az álmomat látom, a vágyaimat, a szükségleteimet. Téged, és azt, hogy szeretlek, és viszontszeretsz.
...De kinyithatom a szememet?
gloomy1 comment | Blow a kiss ^^
cheerful